Itt meghallgathatod.
Sosem döntöttem bölcsen,
Nem tudtam úgy kezelni a dolgokat(?),mint ahogy a szegények lopnak
Belefáradtam,hogy vakként éljek
Belebetegedtem,hogy érzések nélkül lássak
Így emlékeztetsz rá
Így emlékeztetsz arra,
Aki valójában vagyok
Nem neked kell bocsánatot kérned,
Én számítottam egy másik történetre.
Ezúttal én rontottam el,
Hogy egy olyan szívet adtam neked,amit megéri összetörni
És tévedtem már,voltam padlón
Számtalanszor néztem már a pohár fenekére
És három szó üvölt a fejemben;
Jól szórakozunk már?
Nem mintha nem tudtad volna,
Hogy igaz volt,mikor mondtam,hogy szeretlek;és esküszöm,hogy még mindig
Biztos szörnyű lehetett,
Velem élni-tuti majdnem megölt
Így emlékeztetsz rá
Így emlékeztetsz arra,
Aki valójában vagyok
Nem neked kell bocsánatot kérned,
Én számítottam egy másik történetre.
Ezúttal én rontottam el,
Hogy egy olyan szívet adtam neked,amit megéri összetörni
És tévedtem már,voltam padlón
Számtalanszor néztem már a pohár fenekére
És három szó üvölt a fejemben;
Jól szórakozunk már?2x
2013. július 28., vasárnap
2013. május 7., kedd
Lana Del Rey-Carmen
Itt meghallgathatod.
Drágám,drágám,nincs semmi problémája
Magának hazudik,mert a likőrje első osztályú
Komolyan ijesztő,mennyire bájos tud lenni
Mindenkit átver,azt hazudja hogy jól érzi magát
Azt mondja,"Nem akarsz olyan lenni,mint én
Nem akarod látni mindazt amit én
Haldoklom,haldoklom"
Azt mondja,"Nem akarsz ilyen lenni
Híres és ostoba már ilyen korán
Hazudok,hazudok."
A fiúk,a lányok mind odavannak Carmenért
Pillangókat repít hozzájuk,amik az ő szemében denevérek
Úgy nevet akár Isten,az elméje akár egy gyémánt,
Felvett hazugságok,de ő még mindig ragyog
Mint egy villám,egy fehér villám.
Carmen,Carmen,reggelig fenn marad,
Még csak tizenhét,de már úgy járja az utcákat
Igazán ijesztő,milyen őszinte tudsz lenni
Lágy jégkrémet eszik, Coney Island királynője.
Azt mondja,"Nem akarsz olyan lenni,mint én
Szórakozást keresni,ingyen elszállni
Haldoklom,haldoklom"
Azt mondja,"Nem akarsz ilyen lenni
Éjszaka az utcákat járni,nappal csillagnak lenni
Fárasztó,fárasztó."

Az összes lány felöltöztetve,közben nincs hova menniük,
Ez annak a lánynak a kis története akit ismersz
Az ismeretlenek kedvességére támaszkodva
Próbál szélesen mosolyogni,bulipózokba állni
Vedd fel a vörös ruhád,rúzsozd ki a szád,
Énekeld a dalod,énekelj,már kattognak a kamerák
És újra életre kelsz
Szerelmem,tudom,hogy te is szeretsz engem

Mint egy villám,egy fehér villám
Édesem,édesem,nincs semmi problémája
Magának hazudik,csak mert a likőrje első osztályú.

2013. április 28., vasárnap
Rise Against-Make It Stop/Állítsd meg
Itt meghallgathatod.
Bang,band, hangoznak a koporsók,mint egy lélegzet
Majd örökre elhallgat.
Mintha csak tegnap lett volna...hogy nem emlékezhetek arra,mikor felhúzták a piros zászlót?
Gondolj vissza a napokra,mikor nevettünk
Bátran harcoltunk a keserű viharok ellen.
Térdre ereszkedve sírt,
De a talpán állva halt meg.
Miféle Isten verne egy ilyen szívet?
És milféle Isten szakítana el minket egymástól?
Miféle Isten tenne ilyet?
Állítsd meg,
Vess véget neki!
Tizennyolc év taszított a párkányig.
Eddig jutott,
Egy súlytalan lépés,
Lefele úton énekelve,
Woah,woah.
Bang,bang,hangzott a falak mögül,
Az iskola halljában,
A fegyver megtöltve.
Lökj meg,és visszalökök
Befejeztem a kérdezgetést,most már követelek.
Egy nemzettől Isten alól,
Érzem,ez szeretet
Szabadnak születtünk,mégis gyűlölködnek
Magamnak születtem,nem,nem változhatok.
Mindig hajnal előtt van a legsötétebb,
Maradj hát ébren velem,bizonyítsuk be együtt,hogy nincs igazuk.
Állítsd meg,
Vess véget neki!
Tizennyolc év taszított a párkányig.
Eddig jutott,
Egy súlytalan lépés,
Lefele úton énekelve,
Woah,woah.
A hideg folyó elmosta őt,
De hogy felejthetnénk el?
Az összejövetelen tartják a gyertyákat,de nem a szájukat.
És annyi vér folyt már el a csuklókból,
Azokért,akiket csókolni akartak,
Ki emelkedik fel,hogy megállítsa a vért?
Együtt kiáltunk,
Ragaszkodunk egy másféle ritmushoz,
Egy új dalhoz.
Whoa,whoa 3x
(Tyler Clementi,18 éves
Billy Lucas,15 éves
Harrison Chase Brown,15 éves
Cody J. Barker,17 éves
Seth Walsh,13 éves)
Állítsd meg,
Vess véget neki!
Ez az élet választott engem,nem vesztem el a bűnben
De büszke vagyok arra,hogy felvállalom,aki vagyok
Úgy tervezem,hogy tovább élek.
Állítsd meg,
Vess véget neki!
Mind az évek löktek a párkány szélére,
De büszke vagyok arra,hogy felvállalom,aki vagyok
És úgy tervezem,hogy tovább élek.

2013. április 14., vasárnap
Natalia Kills-If I was God/Ha én lennék Isten
Itt meghallgathatod.
Akkor is szeretnél,ha tudnám,hogy sosem voltak
Ruháim,kocsiaim,pénzem?
Ruháim,kocsiaim,pénzem
Akkor is akarnál,ha azt mondanám,hogy senki sem vagyok?
Senki sem
Semmi különleges
Senki sem
Igen,hazudtam;elképzeltem,hogy mindenem megvan
Többet akarok adni neked,mint azt,aki vagyok
Bárcsak erős lehetnék,
Bárcsak én lehetnék minden,
Érzem a fejemben
Ne hagyd,hogy felébredjek
Az igazség az ellenségem...csak mondd,hogy még mindig itt vagy
Ha én lennék Isten,min változtatnék?
Szerelem,háború,hazugság,pénz
Szerelem,háború,hazugság,pénz
Itt kéne tartanunk,vagy csak továbbadni?
Szerelem,háború,hazugság,pénz
Szerelem,háború,hazugság,pénz(3x)
Gyűlölöm ezt mondani,de mindez csak illúzió számomra
Haj,szempilla,köröm,test
Haj,szempilla,köröm,test
Félek,hogy csalódást okozok neked,mert minden amim van,
Az a szívdobbanás,lélek,őszinteség
Szívdobbanás,lélek,őszinteség
Ez egy olyan titok,amit még senkinek sem mutattam,nem
Hogy azok a dolgok,amiket akarok,nem kórosak
Bárcsak igaz lenne
Bárcsak meglenne mindenem
Addig álmodhatok,míg ágyban vagyok
Ne hagyj felébredni
Félek az ürességtől,csak hagyd,hogy elhiggyem
Ha én lennék Isten,min változtatnék?
Szerelem,háború,hazugság,pénz
Szerelem,háború,hazugság,pénz
Itt kéne tartanunk,vagy csak továbbadni?
Szerelem,háború,hazugság,pénz
Szerelem,háború,hazugság,pénz(3x)
Igazából nem akarok úgy menni,mintha semmi baj nem lenne
Igazából nem akarom feladni a reményt kettőnkön,
Igazából nem akarok úgy menni,mintha semmi baj nem lenne,
Igazából nem akarom feladni a reményt kettőnkön
Ha én lennék Isten,min változtatnék?
Szerelem,háború,hazugság,pénz
Szerelem,háború,hazugság,pénz
Itt kéne tartanunk,vagy csak továbbadni?
Szerelem,háború,hazugság,pénz
Szerelem,háború,hazugság,pénz(3x)
Ez nem hazugság
Ez mind igaz
Csak a legjobbat akarom adni neked magamból
Fantázia
Egy ideál
Miért akarnék tiszteletlen lenni?
Tiszteletlen
Csak meg akartalak védeni a csalódottságtól
Csalódott
Ez annyira rossz?
Annyira rossz vagyok?

2013. április 12., péntek
Foster the People-Pumped up kicks/Menő cipősök*
Itt meghallgathatod.
Robertnek gyors keze van.
Körbenéz a szobában,nem mondja el a tervét.
Van nála egy sodort cigi,kilóg a szájából;mint egy cowboykölyök
Ja,talált egy 6 mm-s pisztolyt,
Az apja szobájában,egy dobozban tele mindenféle dolgokkat,
és még nem tudom,miket,
De eljön érted,igen,eljön érted.
És a többi gyereknek a menő cipőjükkel
Jobb,ha futtok,jobb,ha futtok a fegyverem elől
És a többi gyereknek a menő cipőjükkel
Jobb,ha futtok,jobb ha futtok,gyorsabban,mint a golyó.
És a többi gyereknek a menő cipőjükkel
Jobb,ha futtok,jobb,ha futtok a fegyverem elől
És a többi gyereknek a menő cipőjükkel
Jobb,ha futtok,jobb ha futtok,gyorsabban,mint a golyó.
Apu egész álló nap dolgozik.
Későn ér haza,igen,későn ér haza,
és hoz nekem egy meglepetést.
Mert a vacsora az asztalon van jégbe fagyva.
Már hosszú ideje vártam.
Gyenge kezem gyorsan meghúzza a ravaszt,
A cigarettával érvelek.
És mondod,hogy lángol a hajad,biztos elvesztetted az eszed,igen.

Refrén ismétlései
*nem vagyok biztos benne,hogy mit is jelenthet,mert lehet,hogy én vagyok ilyen hülye,de nem találtam a ifejezés pontos magyar megfelelőjét.

2013. április 6., szombat
Chris Daughtry-Break the spell/Megtörni a varázst
Itt meghallgathatod.
Mint egy éjjeli lepke a fényben,
Hipnotizálva vagyok,és bénult,
Mint egy kő,
Mert nem tudok másfele nézni
Megtaláltad a helyed a bőröm alatt,
És próbállak nem szeretni,
De gyűlölöm azt,ahogy odavagyok érted,
Ahogy mindig is tettem,
Akárhogy is próbálkoztam,
Vagy talán lehetne,hogy a részem legyél
Ez tart még életben
Hogy kéne megtörnöm ezt a varázslatot,
ami alatt tartasz?
A fájdalom rabja vagyok,
A mérged folyik keresztül az ereimben,
Ahogy bekapsz,megrágsz,majd kiköpsz,
Mindig visszajövök,
Sosem elég,
Nem élhetek nélküled.
Harcolnék érted a végsőkig,
De elvesztenélek,ha végül nyernék,
Szóval azt hiszem,továbbra is odaleszek érted,
Ahogy mindig is tettem,
Akárhogy is próbálkoztam,
Vagy talán lehetne,hogy a részem legyél
Ez tart még életben
Hogy kéne megtörnöm ezt a varázslatot,
ami alatt tartasz?
A fájdalom rabja vagyok,
A mérged folyik keresztül az ereimben,
Ahogy bekapsz,megrágsz,majd kiköpsz,
Mindig visszajövök,
Sosem elég,
Nem élhetek nélküled.
Messze van ez az érzés a józanságtól,
Szépség van eltemetve mélyen legbelül,
Te vagy az egyetlen,aki a magasba repít,
És tudom,hogy messze vagyunk még a végétől
Ahogy látod,
Már a részem vagy,
Ami életben tart.
Hogy kéne megtörnöm ezt a varázslatot,
ami alatt tartasz?
A fájdalom rabja vagyok,
A mérged folyik keresztül az ereimben,
Ahogy bekapsz,megrágsz,majd kiköpsz,
Mindig visszajövök,
Sosem elég,
Nem élhetek...
Ahogy bekapsz,megrágsz,majd kiköpsz,
Mindig visszajövök,sosem elég,nem élhetek
Mindig visszajövök,sosem elég,nem élhetek...
Nélküled.

2013. április 5., péntek
She-Make me real/Tégy valóssá
Itt meghallgathatod.
Sajnálom az önzőségemet,
De remélem,soha többé nem ébredsz fel újra
Sajnálom,
De csak itt élek,itt létezek,
Mikor rólam álmodsz
Minél inkább próbállak érezni,
Minnél jobban eltűnök,
Hunyd le a szemed,és tégy újra valóssá.
Minél inkább próbállak érezni,
Minnél jobban eltűnök,
Eltűnök...megint
Magányos vagyok az öntudatodban
Remélem,visszajössz majd,
Ahogy eddig is szoktál,
Csak te és én,és még ezer holdkelte,
Ami véget vet neki,
És én leszek minden,amire vágysz
Minél inkább próbállak érezni,
Minél jobban eltűnök,
Hunyd le a szemed,és tégy újra valóssá.
Minél inkább próbállak érezni,
Minnél jobban eltűnök,
Eltűnök
Minél inkább próbállak érezni,
Minnél jobban eltűnök
Tégy valóssá,tégy valóssá
Álmodj rólam

2013. március 29., péntek
Hollywood Undead-Bullet/Golyó
Itt meghallgathatod.
A lábaimat a szakadék szélén lógatom,
Az üveg alja az egyetlen barátom,
Azt hiszem,felvágom a csuklóm újra és eltűnök,eltűnök,eltűnök.
A lábaimat a szakadék szélén lógatom,
A gyógyszerekkel teli gyomor megint nem működött,
Lövök egy golyót a fejembe,és eltűnök,eltűnök,eltűnök.
Túl messze mentem,és igen,újra eltűntem,
Olyan régen vége lett,elmondom,hogy végződött;
Ülök a szakadék szélén a két legjobb barátommal,
Az egyik egy doboz gyógyszer,a másik egy üveg gin,
Most a huszadikon vagyok,igen,a legfelső emeleten
Kifényeztem az üveget,most ez üt ki engem,
Az aszfalt sosem tűnt valami puhának,
Anyu már biztos megtalálta a levelem,és hívta a zsarukat,
Ki kell használnom az alkalmat,mielőtt elszalasztanám,
Mert már hallom is a szirénákat a távolban,
Higgy nekem,mikor azt mondom,kitartó voltam,
Mert sebzett vagyok,sebzettebb,mint amilyen a csuklóm,
Annyi ideig próbálkoztam egy tompa késsel,
De ez alkalommal kétszer is megéleztem,
Sosem vettem még fel öltönyt,
De tudod,ha Istennel találkozol,jól akarsz kinézni.
Ha túlélném,akkor majd holnap találkozunk,igen,találkozunk holnap...

Elértük az eget,ott megy a fény,nincs többé fény,miért van mindig éjszaka?
Mikor nem tudsz ludni,nos,akkor nem is tudsz álmodni,
És ha nem álmodsz,akkor mi az élet értelme?
Kis szánalmat érzünk,de nem empatizálunk,
Az idős tovább öregszik,és végignéz egy fiatalt meghalni,
Egy anya és a fia,és még valaki,akit ismersz,
Összemosolyognak,és rájössz,hogy te pedig nem,
Nem tudod,mi történt a gyerekkel,akit felneveltél,
Hogy mi történt az apával,aki megesküdött,hogy marad?
Nem tudhatom,mert sosem mondtad,
Most anyunak bűntudata van,igen,anyának borzasztó a fájdalma,
Mikor fiatal voltál,sosem gondoltál arra,hogy meghalhatnál,
Aztán rájöttél,hogy mégis,de túlságosan féltél,hogy megpróbáld,
A tükörbe néztél,és elköszöntél,
Felmásztál a tetőre,csak hogy meglásd,tudsz-e repülni.

Bárcsak repülhetnék,fel az ég felé,
Mint egy madár,olyan magasra,
Ó,megpróbálhatnám.
Bárcsak repülhetnék,fel az ég felé,
Mint egy madár,olyan magasra,
Ó,megpróbálhatnám,

2013. március 24., vasárnap
The pretty reckless-Kill me/Öljetek meg
Itt meghallgathatod.
Minden nap,mikor felébredek
Minden nap,mikor egyedül ébredek
Minden nap,mikor felébredek,
Minden nap,mikor egyedül ébredek
Kezdjük a beszélgetést azzal,hogy nem nyűgözhetsz le egy rohadt szóval sem amit mondasz,
Látod,azt hazudtam,hogy sírtam,mikor besétált
És most az égő lépcsőkön megyek Hádészhoz
FOGD BE A POFÁD!
Mikor gondolkodni próbálok
Koncentrálnom kéne,adj még egy italt
És próbálok emlékezni a tanácsokra,amiket a régi jó könyvem mondott
És az elveszett lelkek azt mondják...
Minden nap,mikor felébredek
Minden nap,mikor egyedül ébredek
Öljetek meg,csak öljetek meg
Vagy vigyetek ki a napra
Minden nap,mikor felébredek,
Minden nap,mikor egyedül ébredek
Valaki vigyen ki a napra
Drogok,bárok,autók hátsó ülései,
Fiúkat felszedni,milyen unalmas életem volt eddig
Csak az első 13,mikor a masináját lovagolom,
Próbáltam a testemet mocskosan,a szememet csukva és tisztán tartani
Egy kacsintással,egy mosollyal és egy adag metamfetaminnal
Kézen fogtam,és átsétáltunk a halál árnyékán
És akkor próbálok emlékezni a tanácsokra,amiket a tanárom mondott
És az elveszett lelkek azt mondják...
Minden nap,mikor felébredek
Minden nap,mikor egyedül ébredek
Öljetek meg,csak öljetek meg
Vagy vigyetek ki a napra
Minden nap,mikor felébredek,
Minden nap,mikor egyedül ébredek
És vigyetek ki a napra

Mély,mélyen,mélyen legbelül
Rakd a gyapjút szépen tömören,hogy eltakarja a szemed
Nem találom Istent,a szerelmet,Jézust,az apámat,
Nem is érdekel annyira
Akkor miért idegesít annyira?
Hadd érjek véget úgy,ahogy elkezdődtem
Ne pazarold rám az időt,mert én oda fogok visszatérni
Most ha emlékezhetnék a tanácsokra,amiket az anyám mondott nekem...
És az..és az elveszett lelkek mondják
Minden nap,mikor felébredek
Minden nap,mikor egyedül ébredek
Öljetek meg,csak öljetek meg
Vagy vigyetek ki a napra
Minden nap,mikor felébredek,
Minden nap,mikor egyedül ébredek
Valaki vigyen ki a napra
Garbage-Control/Irányítás
Itt meghallgathatod.
A világnak vége lehet,
Az éjszaka elbukhat.
Eső hullik,és mindannyiunkat eltakar,
És megfojt minket a bűneink terhével.
Talán a szemedbe nézek majd,
És azt mondom,hogy nem akarsz meghalni.
Talán majd visszatartom a lélegzetem,és belevetem magam.
Talán majd visszatartom a lélegzetem,és belevetem magam.
Sosem láttalak kijönni az én kis börtönömből,
A te aláírásod tényleg időt vehet nekem.
Ha úgy gondolod,hogy te vagy az oka,
Adj valamit,amiben hihetek.
Mindig hajnal előtt van a legsötétebb.
Mindig hajnal előtt van a legsötétebb.
Bevallom,elvesztettem az irányítást
Leengedtem a védőfalakat,
Kiengedtem az igazságot.
Ó,bevallom,elvesztettem az irányítást
Leengedtem a védőfalakat,
Kiengedtem az igazságot.
Az utolsó ünnepség,
Egy rossz hallucináció.
Dobjunk fel egy érmét,és lássuk,ki bukik el
A cápafarok énekel.
Imádjuk nézni,miközben gyilkol,
És végigszenvedni egy soha véget nem érő napot.
Végigszenvedni egy soha véget nem érő napot.
Érzem,elvesztettem az irányítást
Leengedtem a védőfalakat,
Kiengedtem az igazságot.
Ó,érzem,elvesztettem az irányítást
Leengedted a védőfalakat,
Kiengedted az igazságot.
Csapdába estem,mint egy rab a saját bőrömben
Megbüntettek,mint egy ellenséget a bűneimért
Vak voltam,
Rab voltam,
És becsapott,
És fuldokoltam.
Fuldokoltam.
Érzem,elvesztettem az irányítást
Érzem,elvesztettük az irányítást,
Fuldokoltam.
Bevallom,elvesztettem az irányítást,
És fuldokoltam.
Ha fuldokoltam,
Éreztem,hogy elveszítjük az irányítást.
Érezd az éhségem.

2013. március 14., csütörtök
The pretty reckless-Where did Jesus go?/Hova tűnt Jézus?
Itt meghallgathatod.
Van egy mesém egy elcseszett lelkű lányról,
Egy olyan világba született,ahol mindent el is veszített
Az apja eladta,mikor még csak egy gyerek volt
Még csak tizenhét volt,és sosem tanult meg mosolyogni
Fogott egy pisztolyt,és kilőtte az agyát
Nem köszönt el,csak elment
És most kinek hiányzik?
Bárcsak itt lenne
A neve Angel volt,és rossz évet élt meg
Te akarsz engem az ördög pártfogójának hívni,
mikor a felét sem tudod?
Mert azért vagyok,hogy higgyek a csodákban
Az élet olyan hideg
Hova tűnt Jézus? 3x
Nyoma veszett
Hova tűnt Jézus?3x
Nyoma veszett
Mi értelme sikítani,ha úgysem figyel senki?
Mi értelme kifelé nyúlni,ha senki sem nyújt kezet?
Őt már nem érdekelte a lényeg,mikor már nem volt mit adnia
Még csak tizenhét volt,és sosem tanult meg élni
Te akarsz engem az ördög pártfogójának hívni,
mikor a felét sem tudod?
Mert azért vagyok,hogy higgyek a csodákban
Az élet olyan hideg
Hova tűnt Jézus? 3x
Nyoma veszett
Hova tűnt Jézus?3x
Nyoma veszett
Egy angyal kellett volna neki,akit szerethet
De senki sem küldött hozzá angyalt
Egy angyal kellett volna neki,aki szereti
De senki sem küldött hozzá angyalt
Te akarsz engem az ördög pártfogójának hívni,
mikor a felét sem tudod?
Mert azért vagyok,hogy higgyek a csodákban
Az élet olyan hideg 2x

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)